Vajon mire utalhatott egykor a magát reformátusnak valló Jókai, amikor kijelentette, hogy nem kér a pápista, azaz a katolikus ételekből?

Az étkezési kultúrát a vallási meggyőződés is erőteljesen szabályozhatja. Míg a muzulmán, a hindu, vagy a zsidó közösségekben ezeknek élő, a teljes emberi életre vonatkozó szabályai vannak, addig a keresztényeknél csak a naptári év egy szakaszához, Jézus áldozatához és feltámadásához, a húsvéti ünnepkörhöz kapcsolódóan élnek megkötések. Amíg azonban az elmúlt évszázadokban a katolikus felekezet hívei hagyomány szerint Jézus halálára emlékezve minden pénteken, valamint a Húsvétot megelőző negyven napos időszakban is tartózkodtak a hústól (a hústilalomra vonatkozó előírások a közelmúltban náluk is enyhültek), addig a protestánsok a lélek böjtjére helyezték a hangsúlyt. Náluk az étkezési korlátozások kapcsán csak a nagypénteket tartották meg, arra is hivatkozva, hogy a gyakorlat Krisztus idejéhez képest évszázadokkal később forrott ki, és pápai találmány. A Húsvétot megelőző böjti időszakról alkotott elképzelések különbségéből is eredhet az a Jókai családjában is tetten érhető tévhit, hogy léteznek „pápista” és „kálvinista” ételek is. Jókai Róza, Jókai örökbefogadott lánya és Laborfalvi Róza unokája a következőképpen emlékszik erre vissza:

„Kálvinista volt. De kálvinistasága csak abban nyilvánult, hogy nem szerette a spenótot és a sárgarépát, mert, mint mesélte, ’gyermekkoromban fejembe verték, hogy ezek pápista éte‐ lek’, ellenben rajongott a bablevesért disznókörömmel, amit az apai házban ’kálvinista mennyországnak’, ’angyalbakancsnak’ neveztek.”

Sokféle legenda kering a leves eredetéről, és arról, hogy Jókainak ki, mikor és miért készített levest, és azt sem tudhatjuk biztosan, hogy mi mindenből állt össze. Egy korabeli klasszikus szakácskönyv beidézése helyett azonban álljon itt a lehetséges hozzávalóknak egy olyan variánsa, amelyet Cserna Szabó András állított össze Sömmi című regényében. 

görögolvasó

angyalbakancs

csülök

kalbász karikára

kell még bele hagyma, gyökér, zeller, répa, fokhagyma, babérlevél, kevés köménymag,

 csörmepaprikás rántással

 csipedett

tárkonyecet és tejfel,

 a tetejére petrezselyemzöld

Cserna Szabó András írása arra a rejtélyre is fényt derít, hogy miért hívjuk a Jókai bablevest Jókai bablevesnek: Egy hajszálon múlott, hogy a levest nem a híres betyár, Rózsa Sándor után nevezték el. Sándor kedvenc szakácsnéja készítette el az ételt a Delelő csárdában, ahova Kossuth betyároknak szóló menlevelét maga Jókai hozta el. Az alkalomra összerityentett fenséges egytálétel a betyár rendeletére lett ekként elkeresztelve, aki  igencsak szívébe zárta az ifjú mesélőt.

Rózsa Sándor

Az anekdota eredete, amely az alföldi betyárt meglátogató író legendáját meséli el, nem Cserna Szabó András nevéhez kötődik – ezt a sztorit ugyanis maga Jókai terjesztette el a saját idejében a köztudatban. Az igazság azonban az, hogy az ifjú író, ha el is vállalta Kossuth megbízatását, valójában nem adta át személyesen a menlevelet. Hagyatékában fennmaradt ugyanis egy dokumentum, amelyben bevallja, hogy ideje híján mást küldött maga helyett.

 Ha pedig jól szemrevételezzük a hozzávalókat a Cserna féle összetevőkben, azt is felfedezhetjük, hogy amellett, hogy amíg a regényben a fiatal író  megbékíti a pesti politikust az alföldi betyárral, addig a szakácsné két összeférhetetlen alapanyagot is összeboronál receptjében: a répa és az angyalbakancs – pápista és protestáns összetevők – is ki lettek itt békítve egymással.