Feltehetően a Pilvax 1848 március 15.-i kínálatába is beletartozott a fűszeres mokka, az a különleges, a reformkori kávéházak és nemesi udvarházak által is kedvelt kávéital, amelyet általában ánizzsal, vaníliával ízesítettek. A pörkölt kávéhoz kétszeres mennyiségű cukrot adtak, szilvapálinkával elkeverték, majd 24 órán át az így kapott elegyet néha felkavarva állni hagyták, végül pedig az italt leszűrték, ízesítették. A kávé minőségéről, billiárdasztaljairól, magyaros hangulatáról híres hely hamar a magyar szellemi élet meghatározó színterévé vált, s nem csoda, hogy végül "innen indult útjára" maga a forradalom is.

Privorszky Ferenc 1838-ban nyitotta meg az Úri utca 7. sz. alatt található kávéházát, amelynek vezetését 1842-ben vette át tőle kávéslegénye, Pillvax Károly. Ám az 1848-as események idején a kávéháznak már új tulajdonosa volt, Fillinger József, aki a forradalmi események hatására a kávéházat átkeresztelte a "Szabadság Csarnokává."

Közismert, hogy Jókai Mór, aki egyébként egész életében rajongott a kávéért, a március 15.-i reggelt itt töltötte. Egy, az eseményeket megörökítő szépirodalmi mű szerint aznap egy csésze kávé helyett inkább üvegből itta a bort, amelynek vérpezsdítő hatására felpattant a kávéházbeli székére és onnan ösztönözte a vendégeket, hogy a bécsi forradalom fényében végre ők is jussanak egyről a kettőre, nem sokkal ezután pedig szabályszerűen zaklatta kebelbarátját, Petőfi Sándort, hogy csiszoljon még egy kicsit azon a Nemzeti dalon. Állítólag ez volt az a pont, ahol a "kocka már el volt vetve", itt kezdődött a Pilvax beli "rumli."

A Pilvax kávéház a reformkorban

Lestyán Sándor meséje helyett idézzük meg inkább Mikszáth Kálmán Jókai Mór élete és kora című művét, amely Jókai önéletrajzírására is alapoz.  Ebben Jókai alkoholos befolyásoltság nélkül, az asztalról szavalja el a 12  pontot is magába foglaló proklamációt:

Kevéssel nyolc óra előtt, most már négyen nyitottak be a Pilvaxba, de még most is kevesen voltak, ami láthatólag lehangolta a türelmetlen Petőfit. Vártak még egy kissé: lassan szállingóztak a tegnapi »héroszok«. Éppen a leglármásabbak maradtak el. Megjött Emődy, Vajda, majd a hórihorgas Pálffy Albert nyitott be nagy disputában a nyalka Dobsával. Különösen megörültek báró Nyáry Albertnek. Betoppant Degré, aki vidékről jött, egy pár jurátus is beváltotta a szavát, de még mindig igen szegényes gyülekezet volt egy forradalomcsinálásához. Nem rebellis a magyar korán reggel - sopánkodott Jókai, ki Bulyovszkyval egyetemben amellett volt, hogy mintsem nevetségessé váljanak, inkább ne csináljanak semmit. De Petőfit nem lehetett eltántorítani. Különben is a kávéház nem volt néptelen. Éppen szerdai nap és pesti vásár lévén, sok idegen reggelizett az asztaloknál, akik mind kíváncsian és érdeklődve nézegették az ifjúság hullámzását. Végre kilenc felé annyian gyűltek össze, hogy Jókait felerőszakolták egy asztalra.

Jókai felállt és felolvasta pár bevezető szóval, hogy »mit kíván a magyar nemzet?«

»Valami villanyos melegség állta el akkor minden tagomat - írja ő maga -, érzém, hogy végzetes szó az, amihez kezdek; de el voltam rá szánva, ha áldozatul esem is.«

Utána Petőfi olvasta el a »Nemzeti dal«-t. Ekkorra már mind odagyűltek a vásárosok is s a dal refrénjét utána zúgták ők is: »Esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk«.

A »főpróba«, mert annak kellett azt tartani, kitűnően sikerült. A vers feltüzelte az ifjúságot s most már lelkesedve indult a megállapodások szerint az orvosi egyetem felé a Hatvani és az Újvilág utca sarkán levő épület udvarára.