Jókai Mór egy komáromi református család gyermekeként látott napvilágot 1825. február 18.-án, pontosan azon a napon, amelyen közel 300 évvel korábban a protestantizmus ősatyja, Luther Márton életét vesztette. Tanulmányait többek között olyan nagymúltú intézményekben végezte el, mint az Esterházy család támogatásával ekkor épp fénykorát élő Pápai Református Kollégium, ahol többek között barátságot kötött Petőfi Sándorral is.

 A Magyar Református Egyház címere

Egész életén át olyan vallásos embernek vallotta magát, aki erősen kötődik a református felekezethez. Hitét bizonyosságként élte meg.

„Életem során olyan kézzelfogható bizonyságokat kellett szereznem a gondviselés létezéséről, hogy nem csupán hiszek benne, hanem tudással rendelkezem róla. Kisgyermek koromban egyszer már a végsőket rúgtam, az orvos az ujja hegyét se tette rá nyitott pupillámra, és azt mondta: ez már halott: torokgyíkom volt, de néhány apró homeopatikus pilula segített, és megmaradtam.”

Ebbe a magánlevélben tett megnyilvánulásba nem kell beleéreznünk az iróniát: Jókai gondolkodásmódjában hit és tudomány is nagy harmóniában fért meg egymás mellett: az ő elképzelése szerint a tudományos eredményekben is ott volt a Mindenható törődése és közbenjárása, a világegyetem csodái számára Isten létének bizonyítékául szolgáltak.

Ha nyilvánosság részére nem is volt érzékelhető mély vallásossága, a közvetlen környezetében élők megtapasztalhatták ezt. Jókai Róza, Laborfalvi Róza unokája, egyben Jókai Mór örökbefogadott lánya emlékirataiban beszámolt arról is, hogy az író nagy áhítattal tudott belefeledkezni az imádságba, melyet rendszeresen, esténként végzett el.

 Jókai Róza ugyanakkor azt is állította, hogy a felekezeti hovatartozásnak nem voltak igazán tetten érhető nyomai Jókai mindennapjaiban. Bár az életműben érzékelhetünk egy enyhe elfogultságot a kereszténységen belül saját felekezetével szemben: a református hit egyedi jegyeinek, szokásrendszerének, törvényeinek sokszor hangsúlyos szerepe van hősei boldogulásában. Ez az elköteleződés természetesen nem akadályozta meg abban sem, hogy nagyfokú érzékenységet és nyitottságot képviseljen művein keresztül más keresztényi felekezetek, vallások iránt is, ahogyan nem tett különbséget hívő és nem hívő ember értékessége között sem: alkotásaiban ateisták is válhattak művei pozitív főhőseivé.