A közeli lápvidékben meghúzódó halember, egy férfiruhában harcoló nő a 1848-as és 1849-es forradalom és szabadságharc ideje alatt és egy, a Széchenyi téren lefejezett szépasszony, akiről az a legenda járja, hogy a mai napig fehér hölgyként, kísértetként bolyong a Felvidéken - Hogy csak néhány izgalmas szereplőt említsünk Jókai Mór győri kötődésű műveiből.
Géczy Julianna
A fehér hölgy a Rákóczi-szabadságharc idején játszódó regény hősnője, Korponayné Géczy Julianna. A lőcsei fehér asszony című regény több szálon is kötődik Győr városához: a kuruc oldalról is hazaárulónak tartott asszonyt végül a császár elleni felségsértés vádjával fogták perbe. Ebben a városban tartották fogva, kínozták meg, majd végezték ki 1714-ben. Lőcse és Osgyán legendáival szemben, a korabeli dokumentumok fényében feltételezhetjük, hogy itt is temették el.
- A kínvallatás helyszíne
A Rákóczi Ferenc utcában található Győr Megyei Jogú Város Levéltára, mely egykor a régi vármegyeháza volt.
Korponaynénak tudtára lett adva, hogy kínvallatás alá fogják vetni.
Előtte való nap odaküldték hozzá a hóhérmestert, hogy mutogassa meg neki a kínzóeszközöket, s magyarázza meg azoknak a hatását.
Az egyik volt a hüvelykszorító, a másik a hármas fakorona.
Juliánna hallgatta csendesen, hogy mi fog történni a szép fehér kezeivel, a szép sima homlokával. Talán örökre is meg fog látszani annak a nyoma. Örökre? Csak addig a palloscsapásig.
Hadd jöjjön minden egymás után!
Az asszony kínvallatása és kivégzésének módja nem számít kirívó esetnek: ezek a módszerek a középkorban jelentek meg, és bevett gyakorlat volt a korszakban is. A történet szerint Julianna kiállta a próbát, nem tört meg. Viselkedését nem azzal lehetett magyarázni, hogy végül élete utolsó hónapjaiban elhatározta magát a kurucok ügye mellett, hanem azzal, hogy mindig is a fia érdekét képviselte, akinek végül hamis halálhírét keltve megfosztották az életkedvétől, így biztosítotva hallgatását azon összeesküvés felől, amelybe belekeveredett.
Korompayné nyílvános kivégzése a korszakban nem csak az egyénre kiszabott ítélet végrehajtását jelentette: a kollektív megfélemlítés, fegyelmezés egyik jó példája is volt. A 19. század végére vált csak a halálbüntetés végrehajtása zártkörű eseménnyé.
- A kivégzés helyszíne
Széchenyi tér, háttérben a Loyolai Szent Ignác bencés templommal
Tompa dobpörgés mellett jött elő a hivatalos gyászkíséret, közepette alabárdosoktól közrefogva az elítélt. Szép sűrű, sárga haja magasra volt feltűzve a fején, kérte, hogy azt ne vágják el, ő maga feltűzi olyan szépen, hogy nem fog akadályul lenni.
Olyan fennkölt tekintettel járult előre, mint egy rózsakirályné, akit megkoszorúzni visznek, fél karjával Pelargus vállára támaszkodva, s az imakönyvet kebléhez szorítva.
A vérpad lépcsői elé érve, még egyszer megállították, hogy a törvényszék jegyzője az ítéletet felolvassa előtte, az egész nép hallatára.
Az ítélet felolvasása után megfogta a kezét a törvényszék ítélőmestere (Győr megye alispánja) s utolsó kísérletet intéze hozzá:
- Szerencsétlen asszony! Térj lelkedbe és valld meg a tiszta igazságot. Kegyelem vár érte!
Juliánna elrántá a kezét.
- Ne vesztegessük az időt. - Sietek. - A fiacskám vár!
S azzal minden másra-támaszkodás nélkül, gyorsan felhágott a vérpad lépcsőin, s nyájasan üdvözölte a bakót, leült a számára odatett alacsony tölgyfa székbe, az imakönyvét pedig odaadta a kísérő káplánnak.
A hóhér egy ollóval levagdalá hófehér nyakárul azokat a göndör aranyfürtöcskéket, amik művészetének akadályul szolgálnának. Pelargus azokat mind összeszedegette s elrakta az imakönyvbe.
Valamennyi dob elkezdett pörögni a téren, "Fiacskám! jövök már!" - suttogá az asszony; valami villámlott a fényes napsugárban, s már akkor ott volt, ahová vágyott.
A bazilika a Káptalan dombon
Amíg A névtelen várban megörökített győri csata rehabilitációja a várost piedesztálra emeli, addig ebben a Jókai regényben ez az eset a város számára inkább történetének egy kínos fejezetévé válik. Jókai nem menti fel az asszonyt tettei alól, csupán kísérletet tesz egy érzékeny megközelítésre. Ahogy azt a regény kapcsán Gyimesi Emese tanulmányában is részletesen kifejti, a szerző a Rákóczi korszak, illetve választott szereplők által nem egy adott történelmi időszakot akar ábrázolni, hanem mikrotörténeti példákkal utal olyan történelmi időkre és olyan, ezekben az időkben élő, történelemformáló közszereplőkre, amelyek esetén a hangoztatott elvek mintegy rögeszmévé válnak. Ezekben az esetekben pedig nem létezik pusztán jó vagy rossz választás, nem lehet a szereplők cselekedeteit és jellemét egyértelműen pozitívan, vagy negatívan megítélni, az általuk képviselt értékeket hierarchiába rendezni.
Jókai idejében is elterjedt volt az a nézet, hogy egy asszony azért alkalmatlan a közszereplésre, vagy az uralkodásra, mert magánéletét, és elsősorban anyai ösztöneit nem tudja alárendelni a közjó érdekének. Csak első látszatra felel meg ennek az elvnek Jókai története, amely miatt azonban a nőkről egyébként rendkívül modern módon gondolkodó író regényét nagyon sokan elmarasztalták: a parttalan anyai szeretet tette sokak szerint a történetet hiteltelenné, amely túlmutatott az anyaság, az anyai ösztönök korabeli kultikus ábrázolásain is. Itt azonban nem egy asszonyi természetből eredő értékrend problematikájáról van szó, nem egy személyről és nem egy rögeszméről, hanem számos regénybeli alakról és a legkülönbözőbb, általuk helytelenül képviselt elvek következményeiről. Legfőképp hazaszeretet és a család iránti elkötelezettség végletes eseteiről, melyek traumák és tragédiák sorozatát indítják el.
.
