Jókai a Marsra vágyott

Avagy hogy képzeli el egy műkedvelő csillagász a teremtést és a túlvilágot

2019. február 26. - Steinmacher Kornélia Nóra

Jókai Mór egy korabeli anekdota szerint az égbolt minden csillagáról tudott egy mesét. Mindesetre azon történeteiben, amelyeket papírra vetett az ég lakóiról, egyaránt helyet kaptak a népi megfigyeléseknek és hiedelmeknek, a legújabb tudományos felfedezéseknek és a keresztény egyházak nézeteinek alkotóelemei is. Világteremtés című hátrahagyott művére például egy olyan gesztusként tekinthetünk, amely a tudomány és vallás harmóniáját, egyensúlyát igyekszik megerősíteni.

Az én hallgatóim belenyugodtak a leírásba. A természettudomány nem mond ellent a Szentírásnak. A vassá vált helixek, a márvánnyá kövült szoláriumok tanúskodnak róla, hogy a teremtés harmadik napján kik voltak a földgömb lakói. Náluk volt egyedül az élet. Ezeket alkotá Isten a világteremtés kezdetén, s ezek voltak urai a Földnek, mint ahogy ura most az ember - egy világnap lefolyásáig.

Jókai Mór felfogása ebben az írásában összeegyeztethető a legmodernebb egyházi állásponttal is. Eszerint a Biblia nyelve alapvetően allegorikus, így a benne leírtaknak átvitt értelmet kell tulajdonítani. Ennek megfelelően Jókai értelmezésében a Teremtés napjaira nem az emberek által meghatározott időegységként kell gondolnunk, hanem egyfajta "isteni léptékként, mérceként" kell értelmeznünk. Így a szerző aTeremtés idejét megfelelteti a Világegyetem létével, amelyben egy folyamatosan munkálkodó, megnyilvánuló Istent kell elképzelnünk. Szerinte ez hét világnapra osztható, amelynek most éljük a hatodik napját, amely az emberiség korszaka.

Jókai Mór számára az éjszakai égbolt látványa sokkal többet jelentett egy múzsánál, vagy Isten létének bizonyítékánál. A meséken túl műkedvelő csillagászként is ismert volt a maga korában, ám műveiben szereplő tudományos csillagászati megfigyelései, leírásai nem csak a személyes benyomásokon, megfigyeléseken alapultak: folyamatosan bővítette ebben az irányban szaktudását, lépést tartott a legújabb szakirodalommal is. Önéletrajzi vonatkozású írásaiban megemlékezett azokról a pápai, pozsonyi, debreceni tanárairól is, akik a nagymúltú, magas színvonalú természettudományi oktatást elengedhetetlennek tartó protestáns intézményekben felkeltették, megerősítették ezirányú érdeklődését.

Jókai saját távcsövén keresztül hol balatonfüredi villájának kertjéből, hol a Svábhegyről végezte megfigyeléseit. Ezekhez az éjszakai virrasztásokhoz néha egy-egy különleges vendég, régi ismerős is társult.

Jókai Mór villája Balatonfüreden

Hát még mikor meg-meglátogatta régi, pápai tanára, Tarczy Lajos, híres természettudós! Elővették papával a nagy távcsövet (akkora lencséje volt, mint egy tányér, láttuk benne a Saturnusz összes gyűrűit!), s álmodoztak: Mi van? Mi lehet? De szép volt hallgatni. Fanatikusan hitte, akik érdemeket szereztek rá, főleg, akikben erős volt a szép, jobb, tisztább utáni vágy, haláluk után tökéletesebb csillagba jutnak, ahol intelligensebbek, nemesebbek, légiesebbek lesznek. […] A Marsba készült. Emlékszem svábhegyi teraszunk ablaka narancssárga és bíborvörös üveglapokból volt összerakva. Órák hosszat néztük rajta keresztül a fákat, virágokat, s próbáltuk elképzelni, ilyen világítás lesz odafenn is, a Marson.

Ugyanakkor, ahogy a Jókai Róza által leírt példa is jól mutatja azt, hogy noha Jókai számára a természettudománynak a világegyetem keletkezésével és működésével kapcsolatos legújabb eredményei, a flóra és a fauna világához kötődő legújabb felfedezések Istenbizonyítékként szolgáltak, a költői fantázia, legendaképzés folyamatában végleges formát öltő elképzelései a természetfeletti vagy a halál utáni világról a keresztény teológia alaptételeivel sok esetben már összeegyeztethetetlenek voltak.

Mindenesetre, ha a halála után a Marsra nem is jutott a Nagy Mesélő, az égre felkerült. Ha a megfelelő csillagászati távcsőbe kukkantunk bele, akkor bizonyos értelemben Jókai Mórt ugyanúgy felfedezhetjük most, a 21. században is, mint ahogy saját családja megtehette azt a 19. században.

Jókai Mór távcsöve

Mert ahogy azt Váli Mari emlékirataiban is olvashatjuk, a villában vendégeskedő családhoz tartozó leánygyermekek azon eszközön keresztül figyelték meg merre jár a ház ura, illetve a féltékeny Laborfalvi Róza is sokszor így leste meg, hogy a hajóval érkező fehérnéptől a Balaton parton tartózkodó férje tartja-e a tisztes távolságot.

... a déltájban érkező gőzhajó feltűntével már messziről megláttuk az árbocra felvont nagy nemzetiszínű zászlót. Ez a zászlódísz azt szokta jelenteni, hogy valami hírneves utast hoz a hajó. Róza néni sietett kicserélni a teraszon lévő nagy távcső égboltvizsgáló apparátusát a földi távolságokat közelhozó lencsével, s a teleszkóp csövét a hajó felé irányítva csakhamar felkiáltott: - Csakugyan bátyátok jön!

Mi pedig, az új évezred műkedvelő csillagászai, éjszaka, egy csillagászati torony tetejéről figyelhetjük meg "őt". Ugyanis 2003-ban fedezte fel azt a Napot 5, 54 év alatt megkerülő, 4, 5 km átmérőjű kisbolygót két magyar csillagász, Sárneczky Krisztián és Sipőcz Brigitta, amelyet (90370) Jókaimór névre kereszteltek el.